Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Túlvilági tulajdonos!

2017-03-30


A történet főszereplője egy Suzuki Swift. Tulajdonosa Győző volt. Súlyos betegséggel küzdött. Az autója volt az egyetlen amihez nagyon ragaszkodott. Amúgy jó lelkű férfi, mindenét megosztotta a családtagjaival, rokonaival, ha úgy hozta a sors. Egy alkalommal, mikor Győző korházban volt az unokaöccse el szerette volna kérni az autóját egy pár órára. Győző vonakodott a kölcsönadástól. Nem szívesen adta volna oda, és ennek hangot is adott. Amit az ünökaöccs tiszteletben is tartott és nem vitte el az autót. Még aznap pár órával később Győző elhunyt a korházban. A szóban forgó Suzuki Swiftet az unokaöccs örökölte. És itt kezdődtek a furcsaságok. A Suzuki riasztója, mintha megbolondult volna. Volt, hogy naponta többször is megszólalt. Ami még önmagában véve nem olyan nagy dolog, hiszen előfordul ez más autókkal is. Ami igazán meglepő volt, hogy mikor az új tulajdonos, Tamás, el akarta vinni az autót, még mielőtt oda ért volna, ismét megszólalt a riasztó. Kikapcsolták. Ekkor nem akart indulni. És ismét megszólalt a riasztó. Tamásnak rossz érzés volt, hogy úgy került a birtokában a Suzuki, hogy megörökölte. Tudván azt, hogy Győzőnek nagyon a szívéhez nőtt az autó és nem akarta, hogy más vezesse, vagy neadjisten más valaki tulajdonába kerüljön. Tamás végül elvitte az autót és használatba vette. A riasztó néha -néha még magától megszólalt, de egyre ritkábban. Viszont kezdtek elromlani az alkatrészek. Először az ablaktörlő motorja adta meg magát, majd az akkumulátor, amit ráadásúl pár havonta cserélni kellett. Elromlott a fütőmotor, kirobbant a jobb oldali ablaküveg. És még lehetne sorolni. Amint megjavították vagy kicsrélték az éppen aktuális alkatrészt, mindig jött valami más, amit javítani kellett az autón.
Tamásnak volt egy nagyjátékfilm ötlete, amit sikerült megvalósítani. A film horror -dráma. (Egy testben) Ebben a filmben a gyilkosok autójának a Suzukit használták. Majd miután befejezték a filmet, az autót kivonták a forgalomból. Tamás megunta, hogy mindig van valami baja. Sokat költött rá, még sem futott hibátlanul egy hónapig sem. Több mint másfél évig a házuk hátsó udvarán állt a Suzuki. Ez idő alatt hat érdeklődő jött, hogy megvennék az autót alkatrésznek. De egyik érdeklődőnek sem sikerült elvinnie. Mindig valami közbe jött nekik. Pár napja jelentkezett egy újabb érdeklődő, aki el is vitte az autót. A vevőnek olyan családi problámája adodótt, hogy másnap kénytelen volt vissza vinni Tamásnak az Suzukit és elállni a vételtől. Az autó továbbra is eladó, de vajon lesz e olyan ember, akit a Suzuki elfogad. Tamás elmondta, hogy olyan, mintha az autónak valóban lenne lelke. Az első pillanattól kezdve tiltakozott, hogy hozzá kerüljön és míg használta, végig éreztette vele, nem ő a gazdája, tulajdonosa. Most viszont, mintha nem akarná, hogy szétszereljék, megsemmisítsék. Hogy az autónak saját lelke van, vagy esetleg Győző szelleme birtokolja az autót, nem tudni. De egy biztos, a Suzuki nem akarja, hogy használják. Csak annyit akar, hogy hagyják békésen elenyészni csendes magányában.

Hozzászólások (0)